Először a tegnapi estével kezdeném, amikoris megnéztem a New Girl legutolsó részét, ami egészen felvillanyozott, Nem mondom el mi volt benne, nem akarok spoilerezni, de nagyon király. Imádom.
A mai nap pedig elég mozgalmasan telt. 10 körül megérkezett Trixi legjobb barátnője, Kriszti, akit összeszedtünk a Port Maillot nevű buszállomáson, mert a Beauvais reptérről oda hozta be őt a busz. Ide már Bőrönddel együtt érkeztem, aki szerette volna ismét tüzetesen tanulmányozni a tömegközlekedést, és álmai netovábbja volt, hogy ezt Trixi cuccaival a gyomrában tegye meg. Így először elutaztattuk hárman a kicsikét a hotelbe, ahol kapott még egy pajtást Trixi másik fekete bőröndjének személyében, így 5ösben utaztunk át újból a fél városon, hogy ott aztán megint játszuk egy kicsit a nincs-lift-de-sok-sok-lépcső játékot velük. A játék végén pedig felértünk Trixi új lakására nem messze a Moulin Rouge-tól, ahol egy kedves, égett keze új-zélandi lány, Hana fogadott minket, aki innentől kezdve Trixi új lakótársa lesz májusig. Meg is beszéltük, hogy van valamilyen rejtett késztetésünk arra, hogy a déli félteke lakóival költözzünk össze...
Ez után elmentünk ebédelni 4-esben Bőrönddel, majd szintén 4-esben bementünk egy nagyon kicsi boltba, ahol én vettem egy tejet. Ami érdekes volt, hogy a boltban nem Bőrönd volt az egyetlen bőrönd, volt egy társa is, így ketten pedig képesek voltak lefedni a járásra tervezett terület nagy részét. Ezek után ideje volt hazavinnem szegénykét, és ha már otthon voltunk, ittunk is egy kis kávét, Bőröndöt pedig lefektettem a helyére. A nap további részében tanulgattam, majd Wade-del és Krisztivel elmentünk a Montmartre-ra megint, ami még mindig nagyon király, habár egy kicsit hűvös volt, viszont biztos vagyok benne, hogy Bőrönd élvezte volna a sok lépcsőzést.
Otthon pedig folytattam a tanulgatást, és megnéztem a Valcea-Fradit, aami király volt, most pedig szép lassan visszatemetem magamat az olvasnivalókba. Najó néha-néha megnézek egy New Girl részt is, főleg a korábban említett utolsót még pár százszor.
u.i.:Nem tudom feltűnik-e olvasóimnak, ezért inkább felhívom rá a figyelmet, hogy a sorozat újbóli említésével bejegyzésem keretes szerkezetet kapott! Éljen a keretes szerkezet!