Fura érzés egyedül lenni, teljesen elszoktam tőle... És most nem arról az egyedüllétről beszélek, amikor nincsenek körülöttünk az emberek, hanem arról a másik fajtáról. Arról a belsőről. Viszont ennek a megszüntetésére különösen megfelelő az elmúlt hét felidézése, így kezdjük is ott, ahol egy hete abbahagytam.

Újból Londonban járunk, múlt hét kedden, amikor épp Marjus fogadására készülődtünk. Őt a Victoria Coach Station-ön szedtük fel, ahol egy kellemes fél órába telt megtalálni az Arrivals-t, így már megértettük, Alex miről beszélt pár nappal korábban. Miután meglett Marjus, első utunk a Starbucksba vezetett. Ezután koffeinnel feltöltve nyakunkba vettük a várost és egész nap sétáltunk. Ültünk a St James parkban, megnéztünk egy nagyon király Juergen Teller kiállítást és megállapítottuk, hogy a nagy művészek valószínűleg a Tate Modernbe járnak

meghalni, mint az Oroszlánkirályban az Elefánttemető. Elballagtunk a St Paul katedrálishoz is, de nem adtunk ki 15 fontot belépőre, viszont Marjus mondta, hogy nézzük meg a King's Cross-t úgyis ott van a Maximék egyeteme is. A pályaudvar is elég király volt, majd betérünk a Chop-chop noodlebe és az ott vásárolt hatalmas adag kínaival kiültünk az egyetem előtti kanálishoz eszegetni (ahogy ezt leírom szinte megborzongok, annyira jó volt).

Tele hassal úgy gondoltunk benézünk az egyetemre is, ami egy hatalmas régi magtárból lett kialakítva, és elképesztő volt, úgy is, hogy csak az előcsarnokig jutottunk. Már pont indultunk volna tovább Camdenbe, amikor a szökőkutaknál összefutottunk Ricsivel, aki épp Maximra várt, aki meg is jelent egy percen belül, és felajánlotta, hogy körbevezet minket az épületben. És ekkor nyílt ki Pandora szelencéje, ugyanis attól amit bent láttunk mindannyian szégyenkezve gondoltunk éppen aktuális egyetemünkre. Én nemis gondoltam, hogy ilyen egyáltalán létezhet, de mégis. Nem tudom írásban átadni, az élményt, legyen elég annyi, hogy az aulában álló zongorához bárki odaülhet és játszhat valamit, így zongoraszóval kísérte egy vadidegen művész utunkat. Ahhh... és a csodálatos véletlen... ha kb 2 perccel korábban indulunk el, nem futunk össze Ricsivel és valószínűleg nem jutunk be az épületbe.... Így kellett lennie :)

A srácokkal megbeszéltük, hogy este összefutunk, addig mi pedig elmentünk Camdenbe vintage cuccokat nézegetni, aminek az eredménye egy csodálatos bőr kötéses füzet lett, ami itt lapul most is a táskámban. És természetesen bele futottunk Móni lángosevőjébe is az egyik sarkon, Vive la Hongrie!

Este pedig vettünk bort (ilyen drágán még soha nem vásároltam bort itt létem alatt, pedig a legolcsóbbat vettük le a polcról, 3, 5 font..) és kiültünk a Hyde parkba iddogálni. Azt hiszem ezt az érzést se lehet átadni... Mivel lassan idő volt, Marjust elkísértük a buszállomásra, ahol megpróbáltunk fotogénnek mutatkozni több-kevesebb sikerrel, majd miután könnyes búcsút vettünk Mú-tól és megbeszéltem vele, hogy átjön Párizsba, Maximékkal még iszogattunk egy kicsit. Azt hiszem ez eddigi életem egyik legjobb napja volt. Ja, és a hopp kutya versenyben Bora ekkor húzott el végleg, a különbség már több volt, mint 10...

Másnap kissé fáradtan, de megint elindultunk, és betértünk a British Museumba, ahol felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon mekkora lenne ez a múzeum, ha tényleg British dolgok lennének kiállítva. Az pedig kifejezetten meglepő volt, hogy az athéni Parthenon jelentős mennyisége itt található, és nem Athénban. Valószínűleg nem mi voltunk az elsők akiknek feltűnt, hogy itt valami sántít, mert volt egy tábla arról, hogy hogyan is kerültek ide a kövek, és hogy miért itt vannak és nem az eredeti helyükön. Mintha valakinek kisebb lelkiismeret furdalása lenne, nem angolkáim? A változatosság kedvéért ekkor is a Chop-chop Noodleben kajáltunk, majd elmetróztunk a Towerhez, ahol újabb kávé következett. Itt egy kisebb pihi után úgy döntöttünk elmegyünk felhőkarcoló nézőbe, és megtekintettük a City-t benne Norman Foster uborkájával, majd átmentünk a másik oldalra megnézni a Shardot és a City Hallt, végül pedig átmentünk a Tower Bridgen, hintáztunk egy kicsit és haza indultunk. Annyi szépséghiba volt az egészben, hogy ekkor Alex már egy órája várt minket a lakása előtt, mivel reggel kedvesen odaadta nekünk a kulcsait, mondván, hogy ő úgyis később ér haza, mint mi. Szerencséjére-szerencsétlenségére elmaradt egy órája, így ő nyert. Miután hazaértünk gyorsan még leugrottunk vásárolni másnapra, meg aznap estére vacsorát, ám visszamenet a történelem megismételte önmagát. Nem volt nálunk kulcs, Márk pedig (a lakótárs) nem nyitott ajtót, így egy újabb fél órát töltöttünk csöngetgetve az ajtó előtt, és azóta sem tudjuk, hogy Márkot mi akadályozta meg az ajtó kinyitásában a saját hallásán kívül... Este még iszogattunk, majd nyugovóra tértünk.

Másnap reggel mentünk vissza a busszal, ami egyáltalán nem tűnt olyan hosszúnak, mint odafele, plusz ebben az esetben a Csatornát a Csalagúton keresztül szeltük át, amit semmiképpen sem ajánlok klausztrofóbiás utasoknak. Megnéztük út közben a Djangot, ami szintén elég király, és este 7-re már Párizsban is voltunk. Mivel tobzódtunk az energiában elmentünk sétálgatni, közben Artúrt és Dórit is összeszedtük és együtt kiültünk a Montmartrera iszogatni. Egy kisebb eltévedés után éjfélre már otthon is voltunk.

Másnap következett Párizs, aki jó házigazda lévén szakadó esővel fogadott minket, így jól eláztunk, de megnéztük Napóleon sírját, ami elképesztő, ezt az embert tényleg istenként tisztelték/tisztelik. A kedvenc mondatom a sír faláról: "Az én törvénykönyvem egyszerűségével sokkal jobb bármelyik elődjénél, amit valaha használtak ebben az országban." A legjobb, hogy mindez E/1-ben fogalmazva.... Mivel az eső tovább szakadt, sétáltunk még egy picit, megmutattam a sulimat, majd elballagtunk a Louvreba, itt már mindketten elég fáradtak voltunk, de azért megnéztük, amit meg kell, majd hazajöttünk aludni egy kicsit. Ez után még Trixinél gyorsan kimostam a ruháimat és kicseréltük a Brit-szigetekről hozott ajándékainkat.

Következő napunkon a várost jókedvében találtuk, így egész nap meleget és napsütést élvezhettünk. Korzóztunk a Champs-Elyséen, felmentünk a Diadalívre, üldögéltünk a Tülériák-kertjében, ettünk cookie-t az Operánál, and so. Este pedig összefutottunk Artúrékkal és Trixivel a Szajna-parton és kellemes, filozófikus, wc-hez sorban állós, Vélib kipróbálós soirée-t toltunk. És megbeszéltük, hogy majd elmegyünk Saint-Denisbe. Persze nappal, lehetőleg hétköznap.

És eljött a vasárnap is, "a hét" utolsó napja, amit az Abercrombieban indítottunk, még most is illatozom a Fiercetől, és vásárolgattunk a Monmartreon. Meg azért este, biztos, ami biztos mégegyszer visszamentünk az Abercrombieba, és ha már arra jártunk megnéztük a La Défense-t is. Szó, ami szó, elég hatékonyak voltunk.

És akkor a ma reggel, amikor Bora elment... És utána még egy iwp... ez nem az én napom...

Azt érzem, hogy amit leírtam, az csak a felszín, és nem jön át belőle, hogy ez életem eddigi egyik, hanem a legjobb hete volt. És az itt szerzett élmények biztos, hogy meghatározóak lesznek még jó sokáig. És imádom Londont. És imádom a Borát. És imádom az életemet, habár ezt néha hajlamos vagyok elfelejteni