A hétvége érdekesen telt, és a hétfő sem tűnik eseménytelennek, eddig "csak" a pápa, és a Corvinus T-kar dékánja mondott le.
Bevallom kicsit nehéz visszaemlékezni a szombati napra, de mintha derengene valami... A távoli múlt homályából az este képe tűnik ki, amit Trixiéknél töltöttünk és megnéztük a csodálatos A Dalt. Ezen a napon délelőtt újból el akartam menni a Bibliothéque Saint-Geneviévebe, de megint kudarcot vallottam, pedig már az előzetes online regisztrációt is megcsináltam. Helyette viszont elzarándokoltam pár könyvért az előadásomhoz a saját könyvtárunkba, ahol viszont kiderült, hogy nem vehetek ki ötnél többet, így hoppon maradtam. De legalább megtudtam, hogy szombaton teljesen üres a könyvtár, annyi Macet használhatok amennyit csak akarok!
Ezen a napon kellett volna elkészítenem az előadásom nagy részét, hát nem így lett, ezért vasárnap reggel korán keltem, hogy mindent megcsináljak. Azt kell, hogy mondjam, valahogy most sokkal nehezebb előadást készíteni, mint otthon, elmondhatatlanul sokat szenvedtem rajta. 3-ra átmentem Katiahoz, hogy akkor befejezzük és összerakjuk az egészet.... Fél 8-kor jöttem el úgy, hogy kb. a fele még nem volt kész. Viszont kiderült, hogy megtalálták a blogomat, és google translate segítségével el is olvasták többek közt azt a részt is, amit róluk írtam, mikor egyikük bemászott a szekrénybe. Azt hittem a magyar nyel kicsinysége és bonyolultsága elég védelmet nyújt az ilyenek ellen, de csalódnom kellett. Az argentinoknak ez nem akadály. Nyomorúságomon Párizs is fellelkesült, mert ilyen csúnya arcát még soha nem mutatta nekem. Esett a hó/eső, fújt a hideg szél, nekem meg át kellett battyognom az Invalidusok előtti nagy füves placcon, ahol minden elázott és csupa sár volt, de mivel már nem volt visszaút, végigcuppogtam azt a laza 100 métert a metróig.
A metróban viszont megmutatkozott az, hogy tegnap volt egy hónapja, hogy megérkeztünk, mert annyira belesimultam a környezetbe, hogy két turista tőlem kérdezte meg, hogy merre van az Eiffel-torony. Megkérdezték először, hogy beszélek-e angolul, amire majdnem azt válaszoltam, hogy csak angolul beszélek, de inkább csak egy szimpla "of course" mellett döntöttem. A végén azért bevallottam, hogy nem vagyok párizsi, de azt nem, hogy nem vagyok francia! MUhahahaha!!!!
Az este pedig egy orbitális nagy szenvedés volt ez után, sehogy sem voltam képes megírni a részemet, pedig még egy cikket is találtam, ami pontosan azzal foglalkozik, amivel nekem is kellett volna: a szovjet érdekekkel a Közel-Keleten. Háromnegyed 12-kor úgy döntöttem feladom, és beállítottam az ébresztőmet 6:45-re, hogy befejezzem a munkát.
Ez jó ötlet volt, mert reggel olyan jól fogott az agyam, hogy 40 perc alatt kész voltam, így még volt időm megtekinteni egy suits epizódot is. Közben Katia még hatszor megváltoztatta a saját részeit, ami számomra azért volt fontos, mert nekem kellett kinyomtatni a jegyzeteinket. A könyvtárban aztán mindent megcsináltam, majd begyakoroltam. Mivel volt még időm elugrottam reggeliért a közeli Monoprixba, mert előző este kiürítettem a hűtőt, így nem volt mit bekapnom otthon. Pont időre, 10:15-re értem vissza, de valami fura volt, nagyon kevesen voltak a teremben, kb csak 5-6-an a 23-ból. Annyira mesébe illik, ami történt, mert kiderült, hogy a tanár reggel 6-kor küldött egy e-mailt, hogy a mai óra elmarad, mert 40 fokos láza van... Már múlt héten sem nagyon tudott beszélni a torka miatt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megint megtartsa az 5 perces cigi-szünetet... Lehet, hogy most azt gondoljátok, hogy mérges voltam, de nem. Alapvetően pozitívan fogom föl, mert mivel elkészítettem az egészet többször nem kell foglalkozni vele.
Mivel elmaradt az óra Trixinek segítettem vásárolgatni, majd hazajöttem és elmentem én magam is vásárolni a LIDL-be. A bolt fele menet láttam egy teherautót, aminek nyitott volt a vezetőfülkéje, és a sofőr lábánál ott ült egy kiskutya, valamint ugyanezen az úton életemben először élőben láttam ezeket a zebrán iskolás gyerekeket piros stop táblával, sárga fényvisszaverő mellényben átterelgető embereket (a pontos megnevezésüket nem ismerem, de remélem jól körülírtam). Már megérte felkelni!
Itthon pedig egy újabb könyvet fedeztem föl, ami a sejtelmes Les Lieux címet viseli és a nyilvános WC-k történetével foglalkozik. Eszembe jut róla a 9-ben megtekintett Wc-kiállítás... A fülszövege kezdete: Les vécés n'ont pas toujour été fermés de l'interieur... (A wc nem mindig voltak bezárva), és azt is írják, hogy humorosan meséli el a toalettek történetét a rómaiktól a 19. századig. lehet, hogy szabadidőmben ezt fogom olvasgatni. Mindenesetre nem mehetek el a felfedezés mellet, hogy fel ne tenném a két, gondolom mindenkiben megfogalmazódó kérdést: Miért vesz meg valaki, egy a Wc-k történetéről szóló könyvet, ha a foglalkozása feltehetőleg ügyvéd/festő. Miért ír valaki egy könyvet a wc-k történetéről? Várom a válaszokat!
U.i.: Tegnap lenyomoztam Francois déli címét a hegyekben a Google Earthön. Nagyon rejtélyes, mert a trékép szerint nem is létezik olyan utca....Nagyon...rejtélyes...
