Pár perce elolvastam kedves csoporttársam, Lilla beszámolóját a svédországi Lundból, (akik esetleg nem tudnák, ő is erasmuson van arrafele) Amiről kedvem támadt megírni a mai bejegyzésemet. Lilla beszámolójából az jött le nekem, hogy elképesztően jól érzi magát, amitől eleinte egy kicsit rossz érzésem támadt, mert én ezt nem mondhatom el. Elsőre egész nekikeseredtem, hogy valamit rosszul csinálok, de biztos, ami biztos még egyszer végiggondoltam ezt az egészet. És nem is olyan rossz itt. Sőt egyre jobb!

Ma bementem a suliba a Katja nevű argentin lánnyal találkozni, hogy megbeszéljük a hétfői előadásunk részleteit. Azt kell, hogy mondjam, hogy a lakásomtól a könyvtárig vezető út még soha nem volt ilyen jó, mint most, pedig a körülmények nem sokat változtak, a változás minden bizonnyal bennem zajlik.Annak ellenére, hogy tudtam hogy sok munkám lesz, ha megérkezek, ez most egyáltalán nem nyomasztólag hatott rám, talán először sokkal inkább kihívásként éltem meg. És ma is láttam az ipodos koldust, ha legközelebb is összefutok vele, az már egy jel lesz arra, hogy odamenjek és kérdezősködjek hogyléte felől. Erről jut eszembe, hogy a mi metrómegállónkból kijövet is van egy kedves üldögélő hajléktalan bácsi, aki mindig köszön a mellette elhaladóknak. Valahogy itt sokkal feltűnőbbek a hajléktalanok, mint otthon, de persze az is lehet, hogy én figyelek oda jobban rájuk.

Persze, azért nem ment minden bökkenők nélkül, több mint 15 percbe telt mire megtaláltuk egymást a könyvtár, a főbejárat és az aula (amit itt Le Péniche-nek neveznek és nem összetévesztendő azzal a bizonyos szóval, egyébként azt jelenti, hogy uszály) bűvös háromszögében. Ez után pedig másik 20 perc volt találni egy szabad helyet a Mac-ek rengetegében. Ezután viszont viszonylag gördülékenyen haladtak a dolgok definiáltuk, hogy mit is kell definiálnunk és megbeszéltük, hogy nálunk Katjaéknál folytatjuk a munkát. Ezt különösen várom, mivel ma Katja feltöltött egy fotót Facebookra, amint az egyik lakótársa bemászott egy nagyon pici szekrénybe. Lehet, hogy holnap megkérem ismételje meg a mutatványt.

És ami nagyon fontos, hogy megjött a bankkártyám, ami gyönyörű arany színű. Olyan, mintha nem is egy valóságos kártya lenne, hanem annak az ideája (Platón után szabadon...) Nem tudom, hogy fogom-e egyáltalán használni, tekintve hogy túl sok pénz nincs rajta, de mindenképpen megérte azt az egy euró éves díjat.

A nap további része olvasgatással és a Suits nézésével telt, aminek kapcsán tanultam egy új angol szót a sorozatfüggőség kifejezésére, ez a hook (ha nem így írják kérjek majd javítsatok ki). Holnap folytatódik az előadás készítés, így most szépen el is teszem magam.

Jó éjt!