Bocsánat mindenkitől a késésért, de nem kell aggódni, a közvetítés folytatódik!

Nem olyan könnyű visszagondolni egy nap távlatából, ekkora időtávnál már néha homályba vésznek az események, de megpróbálom felkutatni őket emlékezetem labirintusában.

Feltöltöttük a telefonkártyáinkat, ami így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de a valóság néha eltér, a papírra vetett dolgoktól. Igazi csapatmunka volt ez a kis feladatocska, köszönhetően annak, hogy valószínűleg nagyon sokba kerülhet angolul felvenni a telefonoperátoros dolgokat.

Ez a telefonos dolog azért volt fontos, mert ez volt a kiindulópontja egy nagyon kedvező eseménysornak, miszerint megkaptam a várt hívást a főbérlőtől, így meg tudtuk nézni Wade-del a lakást, ami tetszett neki, így úgy döntöttünk kivesszük, majd felhívtuk (látjátok milyen fontos szerepet tölt be a telefon?) a főbérlőt, aki azt mondta rendben, így szombaton kettő órakor költözünk!!!!

Lakásnézés közben Wade meghívott magukhoz vacsizni, így ittlétem eddigi csúcspontjaként igazi főzött ételt ettem. Egy közepesen átsütött steaket, egy kis gorgonzolás körtesalátával. Legalábbis így éreztem, a valóságban tészta volt, borsó, és egy kis zöldséges szósz. Az este folytatásaként szép kis társaság gyűlt össze, akikkel elmentünk egy bárba, ami nem kicsit volt tömött, így tovább álltunk a McDonald's-ba.

Ekkor lehetett éjfél, és ugyanebben a pillanatban ért a felismerés, másnapi reggel egy csodálatos Sciences Po metodológia szerinti előadást kellene tartanom. Így egy pillanatra elgondolkodtam, hogy haza kéne menni, de ez a pillanat el is múlt, így még szocializálódtunk egy kicsit. Így eshetett meg, hogy egy életre megtanultam, hogy a breast és a chest nem szinonimái egymásnak...

Mikor visszamentünk  hotelbe, elértük a csúcspontot, mert miután megküzdöttünk a sárkánnyal, felköltöztünk a legfelső emelet legtávolabbi szobájába, ahol várt ránk a királylán... Akarom mondani felcipelhettem újból a csomagokat hajnali 2 fele az ötödikre...

Az eddigiekből sejthető, hogy a mai ébredés nem ment zökkenőmentesen, de valahogy sikerült megoldanom, hogy egyek is és az előadást is elkészítsem kb. 1 óra alatt, így a dolgok menete kielégítően folytatódott.

Óra után elmentünk megkeresni egy Crous éttermet, ahol 3,60-ért több fogásos ebédet kapni. Mennyei volt. Olcsó és jó. Igazi kincs az ilyen itt Párizsban. Ez után összefutottunk két magyar sráccal, akik nem vettek részt a welcome programon, és elkísértük őket az orientációs előadásukra, habár az igazi cél egy újabb sciences po-s szatyor szerzése volt.

Mikor sétáltunk a metró felé Trixivel arról beszélgettünk, hogy mit kéne tennünk még ahhoz, hogy igazi párizsivá váljunk. Szerintem ez egy mission impossible, hacsak nem dobnak be minket egy darálóba és adnak hozzánk kevés fűszert, szóját, plusz finom ízű tartósítószereket.

Hazajöttünk, majd megborotválkoztam, amit jól mutat a kép is. Némelyekben felmerülhet a kérdés, miért így?

Miért térdelek az ágy mellet az ajtóban újságpapírokon, kezemben egy mini tükörrel, hisz a fürdőszobában kéne állnom egy szép nagy, fényes tükör előtt. Tudjátok a Palace Hotelben nem minden úgy működik, mint a mi világunkban, Itt egy szobába egy darab konnektort tesznek, macska rohangál néha a recepció körül, és a recepciósokat egyes külföldiek mind Pierre-nek hívják függetlenül attól, hogy nők-e, vagy férfiak. Itt normális, ha a plafonon van egy lyuk, ami kienged minden meleget a szobából, ahova csak egy fűtőtestet adtak, és a wi-fi csak az első emeletig ér fel.

De ezért szeretjük ezt a világot, amit nem lesz olyan jó itt hagyni holnap.

(és igen, rájöttem, hogy kell képet beszúrni...8 nap után...)