Mai nap reggel bizakodással indult. Ez volt az a nap, amikor megtaláljuk és átvesszük a lakásunkat. Reggel egy csöpp kapkodás után nyakunkba vettük a várost, találkoztunk Coralieval, majd elmentünk megnézni a nagyon jól kinéző lakást. Szépen megvártuk a nőt az ajtó előtt, de előtte bejártuk a környéket, ami elég jónak tűnt. A lakás is elég jónak tűnt amikor felértünk és meghallgattuk... na jó a lényeg, mert fáradt vagyok hogy kiderült, hogy ő egy ügynök és kéne fizetnünk még 1000 eurót agency feeként, szal nem vettük ki.

A következő lakással bíztató a helyzet, megnéztük, okés volt. Most épp arra várunk h kiadják e nekünk vagy sem.

Ezután visszajöttük a Hotelbe, ahol keresgéltünk tovább, majdeljutottunk a nap fénypontjához, amikoris megnéztünk egy lakást a 17. kerületben, ami párizsi mércével hatalmas volt. Nekem nagyon tetszik, Trixinek is, csak neki problémás a környék. A tulajdonos fazon egy elképesztő forma, nagyon viccesen beszélt angolul. Sztem király ez a lakás és az a jó benne, hogy ha kérjük megkapjuk rögtön.

Most meg, itt ülünk az itteni neptun előtt, amiről eddig azt gondoltam, hogy jobb, de épp változtatom meg a véleményemet. Olyan mintha eltüntek volna az óráink meg minden. De mind1.

Jó hír, hogy megvan a bérletünk és lassan lesz lakás is.

Rossz hír, hogy holnaptól suliba kell járni, amire szerintem nem vagyunk teljesen felkészülve.

C'est tout. Valszeg ez nem a legfényesebb napként vonul be a történelembe.

Először a tegnap estével kezdeném, mivelmiután kibeszélgettük magunkat elindultunk az éjszakába. Eljutottunk egy helyre, ami nagyon pici volt és nagyon sokan voltak. Elvileg itt találkoztunk volna ismerősökkel, de végülis nem azokkal az ismerősökkel találkoztunk, akivel akartunk, viszont helyette találtunk másféle ismerősöket. Akikről biztos sokat lehetne beszélni, de legyen elég annyi, hogy mindannyian énekeltünk egyet a magunk egzotikus nyelvén. Amúgy volt egy kellemes sokk élményem, amikor kiderült, hogy egy sör 7 € és ez itt nem számít insane-nek az 5 € pedig kifejezetten jó. Mindenesetre ezt is túléltük és egész jó kis este kerekedett belőle.

Így érkezünk el a ma reggelig, amikor is feltett szándékunk volt, hogy talűlunk magunknak lakást. Ezért szépen levonultunk az ebédlőbe és elkezdtünk keresni, Kerestünk és kerestünk, néha azt hittük, hogy találtunk, de közben mégsem, majd megint felcsillant a remény, majd elhalványult. Azonban az ilyen viszontagságok már meg sem kottyannak, így sikerült leszerveznünk mára egy találkozót a 12. kerületbe egy elég jó árú, normálisan kinéző helyre, plusz holnapra szerveztünk egy másikat egy nagyon jól kinéző, ámde kissé drágább helyre a 15. kerületbe.

Ekkor érkezett meg a képbe Coralie, aki egy kifejezetten kedves valaki és segítőkészen végigkísérgetett minket utunkon. Egyedül egy aprócska, ámde nem elhanyagolható dolgot felejtett el: találkozásunk célját, vagyis, hogy odaadja nekünk a papírokat. De ez van.

Plusz kedves barátom, Horányi Márton, ha ezt olvasod üzenném, hogy Coralie echte franciaként véget vetett a nous n'avons pas l'eau chaude történetnek...

A megbeszélt lakásnézés érdekesen alakult. A ház kellemes környéken állt, ám az ajtóban árt egy nagyon érdekes fazon, akiről kiderült, hogy a főbérlő, és kijelentette, hogy nagyon jó, hogy itt vagyunk, de elfelejtette elhozni a lakás kulcsát. Hosszas telefonálás és sok-sok Trixi által készített kép után pedig megbeszéltük, hogy inkább holnap találkozunk. Az érdekes az volt az emberben, (nevezzük Jean-Pierrnek) hogy Jean-Pierreúgy nézett ki, mint egy közepesen rossz megjelenésű hajléktalan és tökéletes angolsággal szólt hozzánk, like a gentleman.

Mindezek után elindultunk ezt meg azt intézni 3-asban, amit Trixi elég alaposan megörökített fotógrafikus formában. Sőt, mondhatni kifejezetten megalapozott alapossággal. Külső szemlélő talán túl alaposnak is találta volna a dolgot, de hát kit érdekelegy noname külső szemlélő véleménye.

Szóval sok-sok fotón keresztül eljutottunk egy second-hand könyvesboltba, ahol nagyon király dolgok voltak, szóval mindenképpen vissza kell mennem, majd megérdeklődtük, a havi bérletet, amit úgy tűnik kénytelenek leszünk 60€-ért megváltani. Viszont cserébe a kártya elég menőn néz ki. Ezután hosszas bolyongás után ettünk hotdog ebédre (Éljen a francia étkezési kultúra!) majd beugrottunk egy kicsit a KFC-be (Éljen soká!).

Itt rájöttünk, hogy igazából sokkal jobb, ha mindent a saját címünkkel intézünk, ami sanszosan holnaptól működni fog. Ígí szépen hazabandukoltunk, majd elindultunk egy kicsit sétálni. A sétából mendegélés, a mendegélésből baktatás, a baktatásból pedig kutyagolás lett. Én nem tudom hány kilométert sétáltunk pontosan, de az biztos, hogy nagyon sok lépést kell megtenni ahhoz, hogy eljuss a Strasbourg Saint-Denis metróállomástól a Pompidou közponzhoz, majd a Notre Dame-hoz, onnan a Louvre-hoz, tovább az Eiffel-toronyhoz, végül pedig a Iéna metró állomáshoz. Szerencsére az út a fájó lábam élménye mellé kreativitásomat is megvillantotta, mikor egy hídon, ami tele volt lakatokkal (Nem tudom melyik, de akit érdekel, az utána nézhet a www.google.com oldalon) sikerült azt mondanom, hogy "This is an artpiece of Love". Hát nem csodálatos?

Visszaértünk imádott hotelünkbe, ahol reményeink szerint az utolsó éjszakát töltjük és bizakodva várjuk a holnapot, amikor megkaphatjuk a kulcsokat csodás kis lakásunkhoz. Plusz, ami király, hogy szépen lassan tényleg kezdünk megnyugodni.

Így nézünk ki jelenleg.

Rájöttem h csak egy képet lehet egyszerre, de sebaj, nem maradhatunk le.

Mára sikerült konnektort szerezni a hotelben a laptophoz szóval tudok rendesen is irkálni.

A reggelis suliba való eljutás a tegnapi eltévedéshez képest kifejezetten kellemesen ment, időben odaértünk, ahol kaptunk reggelit, mini croissant-t és mini pain au chocolat-t. De mini kávé nem járt hozzá, de sebaj, reggel még a hotelben csináltunk forró csapvizes fincsi teát.

Az előadások közben realizáltukt, hogy ahhoz, hogy lakást szerezzünk, kell egy bankszámla. De a rendszer csodája, hogy ahhoz, hogy bankszámlát nyithass, kell egy lakás. Ez volt az ördögi kör (amiről, kiderült, hogy nem létezik, mint kifejezés az angolban hell circle néven, de sebaj). Ekkor kicsit pánikba estünk volna, ha lett volna rá időnk, de hál istennek nem volt. Végül ledumáltuk az angolul kevésbé beszélő bankos hölggyel, hogy Trixi Coralie nevű barátnőének a lakását használjuk, akivel ezért holnap össze kell futnunk ezért. (Zárójelben jegyzem meg, hogy nem tudom, hogy Coralie tisztában van e azzal pontosan, hogy mihez adta a beleegyezését...)

Trixi a Convention csoportban, én pedig a St-Louis-ban vagyok. Ezek testvér csopik, és érdekességük, hogy 4-en vagyunk európaiak egy azeri lánnyal és egy német sráccal. Amúgy kb a külföldiek 70%-a észak-amerikai, sok ázsiai van és kevés európai. --> a nevem kimondása komoly gondolat okoz. Egy lánynak a végén felajánlottam, hogy hívjon Ben-nek, vagy B-nek annyira szenvedett... De összefutottunk egy magyar lánnyal, Sárival a fénymásolóban, aki oda meg vissza volt attól, hogy de jó, hogy végre magyar hangot hall, Tényleg nagyon boldog volt.

A többségnek amúgy van szállása, nem sokan keresünk még lakást. Viszont pont most kaptam egy e-mailt egy landlordtól, aki egy elég jó árú, nem túl messzi lakás tulajdonosa. Szóval lehet, hogy alakul valami, mindenesetre töretlen a lelkesedés és a bizalom, hogy hamarost találunk hajlékot, ugyanis kedves, ám de kissé lepukkant hotelünkbe még egy emelettel feljebb költöztünk, ami azt jelentette, hogy reggel

1.lecipeltem a saját bőröndömet

2.lecipeltem Trixiét a recepcióra megőrzés céljából. Este pedig

3. felcipeltem Trixi bőröndjét a 4.re

4. felcipeltem a saját bőröndömet a 4.re.

5. Ezek után megettem egy zöldalmát.

Mikor felértünk, észrevettük, hogy a ház és fal síkja nem kedveli a vízszintest, és ezt annyira nem elhanyagolható méretű repedésekkel jelzi kedves lakosai számára. Ezt leszámítva azonban tényleg nagyon kedves a hely.

Este meg majd találkozunk a csoportunkkal valahol egy bárban. Kíváncsian várom....az árakat. Na jó, nem csak azt. :)

Trixi kéri, hogy mindenképpen részletesen meséljem el, ahogy megszólítottam (szerinte le) egy srácot a metrón, aki szintén Science Po exchange student és sanszos volt, hogy arra lakik, amerre mi. Amikor azt mondta, hogy Ausztráliából jött, mindketten egyértelműn Itáliát értettük, és meg is jegyeztük, hogy milyen fura, hogy szőke. Na ez is megvolt. :)

És örüljetek, mert feltöltök egy képet magamról. Meg az utcáról. De remélem érzitek a sorrendet. Ma ennyi voltam.