Kedves nézőink! Ma újból megismerhetnek 3 versenyzőt, akikből kettő ma tényleg beköltözik a Villába! Trixi, Wade, vagy Bendi? Kit szeretnének négy és fél hónapon keresztül minden nap a képernyőn látni? Szavazzanak most kedvencükre! Szavazóink között értékes nyereményeket sorsolunk ki, amiket mindjárt meg is mutatunk!

Na, amíg megy a reklám, gyorsan megpróbálom leírni a mai nap történéseit. Hosszas telefonálgatás után, végül 3 órakor aláírtuk a szerződést, így mostantól hivatalosan is itt lakuk a 22 Rue Berzelius szám alatt és a nap tulajdonképpen csak erről szólt. A szerződés aláírása után elmentem egy hajós városnézésre, ahol hihetetlen hideg volt, így nem túlságosan élveztem, majd negyed 8-kor nekivágtam a párizsi metró labirintusának, hogy eljussak újdonsült lakásomba. A feladatot kissé nehezítette bőröndöm és a két táskám de valahogy megoldottam, habár elképesztően fáradt vagyok, Ezért is fejezem most be itt, a lakásról majd töltök fel képeket, talán holnap.

És most folytatódjék a műsor! Egyre fogynak a másodpercek, de ne feledjék minden szavazat számít, ne hagyják, hogy kedvencük kint maradjon, hisz nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy itt a lét a t.... Úgy döntöttem inkább kikapcsolom a tv-t és megsúgom, hogy Wade és Bendi vált villalakóvá.

Jó éjszakát mindenkinek!

Szerző: Bendegúz Kovács  2013.01.19. 23:26 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bendiparizsban.blog.hu/api/trackback/id/tr295027884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bendegúz Kovács 2013.01.19. 23:34:42

Helyreigazítás: Trixi később újból elindult egy hasonló shown, és a BB Trixi vált belőle

poolfanati 2013.01.19. 23:39:42

Akkor mindkettőtöknek sikerült lakást találni csak nem együtt fogtok lakni?

Bendegúz Kovács 2013.01.20. 11:16:54

Igen, Trixi a 16-ban én meg a 17-ben.
süti beállítások módosítása