A mai egy klasszikus chillelős nap volt. 10-kor ébredtem, nutellát reggeliztem, majd megebédeltem, majd megtaláltam a kedvenc helyemet Párizsban.

Úgy határoztam ugyanis, hogy eljött az ideje a Montmartre, és a város legmagasabb pontján (129 m) álló Sacre Coeur megtekintésének. Ez nincs messze tőlünk, de valahogy eddig nem jött szóba a meglátogatása.

Most viszont buszra szálltam, és elmentem megnézni. Ez a környék az eddig legjobb volt, amit láttam. Dimbes-dombos, valamiért a Gellért-hegy jutott róla eszembe, habár semmi köze a kettőnek egymáshoz, hacsak az nem, hogy mindkettőt hegynek nevezik, habár valójában csak dombok.

Séta közben közhelyesen az Amelie csodálatos élete zenéjét hallgattam, ami még dobott a hangulaton. Ez még fokozódott, mikor kisütött a nap. Nem a szokásos turista útvonalon közeledtem, így a Sacre Coeur egyszer csak kibukkant a házak közül. Ezt ez érzést nagyon szeretem, mikor előkészítés nélkül egyszer csak ott terem a régen várt épület, vagy valami. A templom elől belátni egész Párizst, csak a mindenfele lődörgő Eiffel-torony árusok zavarnak be a képbe néha. Másfelől viszont, ha azt veszem, hogy ez az egész környék mintha csak a turistáknak lett volna építve, annyira hangulatos, akkor az árusok pont jó helyen vannak. Ez utóbbi teóriát erősítette bennem az egyik 1700-as években alapított étterem is.

Megtaláltam a kedvenc helyemet is, a templom mögött van egy park játszótérrel, pétanque pályával, lugassal, szökőkúttal és egy kis kilátással. Valószínűleg minden idelátogató vendégemnek meg fogom mutatni ezt a helyet, annyira idilli. Kicsit a Piazza di Michelangelo jutott róla eszembe Firenzében

Bementem a templomba is, ami egy nagyon különös élmény volt. Sok szakrális helyen jártam már, de ilyet még nagyon nem éreztem. Olyan, mintha a templom valahonnan az ősidőkből származna, pedig 1919-ben szentelték fel. Ez talán a kupola belső falán található festmény okozza, ami olyan mintha egy hatalmas bizánci mozaik lenne. Mindenesetre ez a hely valahogy annyira el van találva, hogy az számomra már-már természetellenes...És az, hogy a Szent Szívről nevezték el, ami azért nem a leggyakrabban használt elnevezés az ilyen templomoknál... Érdekes.

Visszafele sétáltam, és teljesen beleszerettem a 18. kerületbe. Elhaladtam a temető mellet, amiről eszembe jutott, mikor Enikővel és Hannával a chartre-i temetőben jártunk azt a fura házat keresve. Viszont sajnos nem találtam meg a bejáratát, ellenben meglepve tapasztaltam, hogy a temető közepére egy 2x2 sávos forgalmas felüljárót építettek, méghozzá nem a mai időkben, a szerkezetből ítélve már elég régóta ott lehet. Ez is eléggé párizsias, hogy igen, kevés a hely, de azért egy felüljáró még belefér... Kissé meg is éheztem, így vettem egy zöld almát is (mert rájöttem, hogy a gyümölcs evést hanyagoltam egy ideje, és ez nem jó!) és sétálgatás közben az embereket figyeltem, akik közül többen is fütyürészve dolgozgattak, ami megint elgondolkoztatott.

Egy szó mint száz, ez a nap nagyon jól telt, most pedig épp egy kifejezetten hosszú cikket olvasok, ami az afrikai városokról szól. Talán ez az eddigi leghosszabb, viszont elképesztő, hogy mennyivel kevesebb energia kell hozzá, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy most igazán érdekel az, amiről szó van.

Plusz most még volt egy csodás skype beszélgetésem,amiről itt a bizonyíték:

Hiányoztok srácok! Borának meg ♥!

És, hogy még kontrasztosabb legyen, ideteszek még egy képet egymagamról és Párizsról.